- - Mitchell, nem teheted ezt…
- - De tehetem, már megtettem.
- - Mit kéne tennem, hogy befejezd?
- - Nem fogom kiengedni onnan…
- - Könyörgöm neked…
- - Azt mondtad, élvezed.
- -
Élvezem, de tudod, mennyit fognak piszkálni
ezért?
- - Nem fognak, nyugalom.
- - Már miért ne tennék?
- - Nem fogom hagyni, hogy még egy ujjal is hozzád érjenek!
Tina ekkor ront nekünk, öt ujjal ragadja
meg a karom.
- - Ennyit rólad, Mitchell Lee…
- - Hol van Stacy?
Kérdezi idegesen Tina, a kezemet szorítva.
- - Engedd el Patriciát!
Szól rá Mitch, de nem hat semmit.
- - Engedd el!
Szól rá ismét, de nem hallgat rá.
- - Nem ütök lányokat, úgyhogy engedd el, ha mondom!
- - Én viszont ütök lányokat is!
Épp készülök megütni Tinát, amikor az eddig
sehol nem volt Troy Wathers, és ellök, szerencsére vagy sem, de Mitchell
karjaiban végzek.
- - Meg akarod Őt ütni? Pont te? idejössz ezzel a
csúnya kinézeteddel, és meg akarod ütni a barátnőmet?
Förmed rám Troy.
- - Egyáltalán nem csúnya!
- - Az egy másik dolog, hogy rossz az ízlésed.
- - Nem rossz az ízlésem, a te szemeiddel van a
baj..
A vitát egy óriási csattanás szakítja
félbe, aminek Tina és Troy az irányába mennek megnézni, hogy mi volt az.
- - Sajnálom…
Mondja Mitchell.
- - Mit?
- - Tina öt ujj, Troy tíz ujj, nem tartottam be az
ígéretem.
- - És a tieid?
- - Az én ujjaim nem számítanak.
- - És, ha én nem akarom, hogy te hozzám érj?
- - Miért vagy mindig ilyen velem?
Választ nem adva, elmegyek, hiszen én se
tudom, mellette más vagyok, valamiért, de fogalmam sincs, miért.
Az órákat valahogy végig szenvedem, Stacy
még mindig be van zárva.
Az órák után még várni kell, még kinyitják
az ajtót.
Azt mondják, egy óra alatt meglesz,
gondolom, hogy elmegyek egyedül sétálni, de Mitch nem hagyja.
- - Mitchell…
- -Válaszolj!
- - Mire?
- - A kérdésemre.
- - Milyen kérdés?
Tettem a hülyét, pedig nagyon is jól tudom,
miről beszél.
- - Arra, hogy miért vagy ilyen velem?
- -
Milyen?
- - Bunkó.
- - Bocsánat.
- - Miért?
- - Hogy bunkó vagyok veled és, hogy nem tudom,
miért.
- - Szóval nem tudsz rá válaszolni?
- - Nem.
Mitchellel mászkálok egy órát, ami alatt
kedves vagyok vele, végül is megérdemli, hisz Ő nem kegyetlen velem.
Gyorsan összepakolom a cuccaim, otthon
tanulok, majd elmegyek munkát keresni.
Csak császkálok az utcákon, de nem találok
semmit.
Először valami összetörik előttem, majd
mögöttem, aztán jobb oldalt, és végül bal oldalt is, mire arrébb lépnék, valami
eltalál engem is, elájulok.
Mikor felébredek Mitch pillantom meg
legelőször.
- - Michel Lee?
Mikor körülnézek, észreveszem, hogy az
egész családom ott van, eléggé kínos, hogy előbb Mitchellt vettem észre, és
csak aztán a családomat. Fogalmam sincs, hol vagyok.
- -Felébredtél?
Fordul felém az anyukám.
- -Igen, de hol vagyunk?
- - Ez Mitchellék háza, egyáltalán nem olyan
utálatos, mint mondtad!
- - Hogy kerültem ide?
-
Mitchell hozott ide, a fejedre esett egy váza,
így elájultál.
- - Köszönöm, Mitch!
- - Jól vagy?
Kérdezi, végre Mitchell is felém fordulva.
- - Igen.
- - Vigyáznod kéne magadra…
Felülök az ágyon.
- - Ha jól vagyok, akkor már mehetünk is, nem?
- - Patricia Newman!
Mondja ki Mitch a nevem.
- -Igen?
Kérdezem, kissé félénken.
- -Miért utálsz?
- -Szerintem menjünk.
Von ki apa a kínos helyzetből.
Mitchelléknek óriási házuk van, majdnem
negyedóra kijutni onnan.
- - Anya…
Mondom kiérve a házból.
- - Igen?
- -Nem utálom Mitchellt!
- - De a múltkor még azt mondtad, hogy igen!
-
Mitchell jóember!
Ez nekem is csak most esik le, Mitchell Lee
nem egy rosszember, és nem akar bántani engem.
- - Várj… te most szereted Őt?
Valamiért nem bírom azt, mondani, hogy nem vagy, hogy dehogyis, csak megrázom a fejem, de azt se túl őszintén.
Hazáig nem beszélünk, és otthon se nagyon,
mivel a balesett miatt, ami fogalmam sincs, hogy történhetett, előbb kell mennem,
lefeküdni.
Hiába megyek el korábban aludni, szinte
egészeste nem alszom.
Aggaszt, hogy nem bírtam azt mondani, hogy
nem szeretem.
A másnap teljesen átlagos, főleg, hogy az
első három órát átalszom.
Arra ébredek, hogy Troy a vállamat
rántgatja, eléggé erőszakosan.
- - Hé!
Pattanok fel.
- - Mi van? Engem nem ütsz meg, csak a barátnőmet?
- - Biztosan megszokta már azt, hogy ütik, vágjak,
mivel te vagy a pasija!
- - Te szeretnéd megszokni? Szívesen megütlek, még
kérned se kell.
- - Amúgy se ütöttem meg senkit.
- -Szóval az én Tinám egy senki?
Kezd egyre hangosabban beszélni, szinte már
ordít, csak ketten vagyunk a terembe, barna szemei majdnem vörösek a dühtől.
- - Nem ütöttem meg Tinát.
Úgy gondolom, ezzel tisztázva van, szóval
kimegyek a teremből, de Troy jön utánam.
- - Mit akarsz?
Fordulok felé.
- - Megütni, mi mást?
A folyosó végén meglátom Mitchellt, odamegyek
hozzá, de persze Troy jön utánam.
- - Mitchell!
- - Igen?
- - Nem utállak…
Nekem is a legjobbkor jut eszembe tisztázni
a dolgokat.
Nem válaszol semmit, csak hirtelen beránt
maga mögé, így Troy ütése őt éri és nem engem.
- - Ne haragudj…
Motyogom.
- - Menj el!
Már indulnék is el Mitch kérésre, amikor
Troy közbeszól.
- - El ne menj!
- - Azt mondtam, menj el!
Ide-oda lépkedek, nem tudom, mit tegyek.
- - Ha elmész, Mitchell bánja!
Megállok egyhelyben, úgy döntök, nem megyek
el.
- - Troy, hagyd már Őt békén!
És persze, verekedni kezdenek, arrébb lépek,
hiába szólok nekik, mintha másik világon lennének.
Szerencsére
a csöngő kettészakítja őket.
A negyedik órát is végig alszom, de ekkor
már nem olyan mélyen, csöngőre fel is ébredek.
Szünetben a folyosón sétálok, amint elmegy
mellettem Mitchell érthetetlenül megölelem, de Ő viszonozza.
- - Hé, mi van veled? Mi a baj?
Simogatja a hátamat megnyugtatóan.
- - Sajnálom, hogy utáltalak, pedig te egy jóember
vagy!
